Virágkehely

Hajnalban ébredek, mély levegőt veszek, érzem a testem, figyelem a lelkem. Csend van, még sötét. Hideg őszi hajnal. Imádom! Mindenki alszik.

Lassan mozdulva kászálódom ki az ágyből egy leheletnyi puszi és egy nagy nyújtózás után.

Picit felteszem a fűtést, majd kilépek a hideg teraszra, hogy magamba szívjam a hegyvidék édes illatát. Mamic álmosan hozzám fut, és csak úgy nyávog egy picit. Majd később cicalány, előbb jógázunk egy kicsit…

Lélegzem, lesétálok a nedves fűbe, ami nagyon hideg a meztelen lábaimnak, de jópár lépés után már érzem, hogy bizsereg, aztán megállok, és várom a forróságot, ami elindul a talpaimtól. Valahogy elönt a boldogság… Érzem a testemen átáramló lét hullámait. Megadom magam. Így jó.
Kicsi idő múlva már élvezem a szoba melegét. Kigördítem a szőnyegem, letérdelek, és leteszem a homlokom a földre. Balasana. Gyermek póz. Fokozatosan ébred a testem, hagyom, hogy mozduljon. Sas, fa, kutya, kobra, hős… Áramlás? Biztonság? Béke? Nem tudom. Jó.

Világos lett. A szobákból mocorgást hallok. Indul a nap. A finom ölelések után indul a gépezet. Tekerünk búzafű levet, pirítunk kenyeret, szépítkezünk, készülünk.
Reggeli szeánszom még elkísér. Még lebegek. Ameddig csak lehet.
#yoga4love