Virágkehely

Mennyire szeretek élni!! Minden részecskémmel boldogan szippantom magamba az élet nektárját. Amint hajnalban megérzem az ébredés első hullámait, máris átölel egy bódult izgalom. Egy új nap kezdődik. Mint egy randevú, mit szerelmesen várok. Eleinte tapogatózva engedem érzékeim bele a homályba, majd nyílni kezdek, mint a rózsbimbó, és hagyom, hogy simogasson a létezés édes varázsa. Meghallom a hajnal távoli hangjait, örömmel fogom fel, hogy mások is élnek. Megérzem a többi lélek készülődését, ahogy ébredeznek időtlen álmukból. Nincs szebb ezeknél a perceknél. Még bármi lehet. Annyi mindent ígér ez a nap! Figyelem a testem, melyen énem, és ragyogó tiszta tudatom osztozik még. Két világ határán bizakodva hagyom, hogy reggeli meditációm segítsen megtalálni, ami fontos, ami gyógyít, ami a feladatom. Egy nem látható erő hajt előre az úton. Szeretek adni. Sütök-főzök, masszírozok, ébresztem a társaimat, átadom magamat. Cserébe kapok mosolyt, ricsajt, nevetést és valódi hangokat. Minden igazi. Nem mindig tökéletes és tejszínhabos, de őszinte, tiszta és igazi. Mennyire szeretek élni!!!
Ezt adom magamból. Ezt sugárzom, ehhez igazodom. Dolgozom, de egy percet sem dolgozom. Folyik a napom. Ölelek, éneklek, tanulok, lélegzek. Adok és kapok. Minden cseppje kincset ér. Táncolok a körülöttem élő kis lélekrajom bűvkörében. Mert elbűvöl. Van, hogy lehuppanok, de az öröm ismét felsegít.
Ahogy fogy a nap, engedem a búcsút. Hiszen mindig újraéledünk. Együtt repülünk a határtalan létezés védőszárnyain. Egyek vagyunk.