Virágkehely

A fülhallgatót nagyjából a harmadik percben vettem le magamról. A látvány, és az illatok olyan dopping voltak, amit a természet hangjai csak tovább fokoztak.

Stimulálták a testem és az elmém. Alig tudtam betelni vele. Úgy éreztem, végtelenül boldog vagyok. Vitt a lábam. Hol szárnyaltam, hol lassan haladtam. Ahogy éppen jött. Egyensúly volt. Ritka, önfeledt, finom egyensúly. 

Milyen szép szavak! Milyen jó érzés… A hétköznapok áradatában ezt átélni maga a paradicsom.

Belső béke, öröm, áramlás… Ám van, mikor mindez giccses, és távoli. Sőt álszent, hazug és gyomorforgató! 

Olyankor kellenek a zamatos borok, hatalmas sírások, áttáncolt éjszakák, világra dühösen ébredő hajnalok. Amikor becsaptak, elárultak, megcsaltak, megloptak, megsebeztek…

De a legeslegmélyebb mélyponton is érezni kell az erdő illatát! A fuvallatot, ami felemel, átsegít, megóv és visszabillent.