Virágkehely

Szeretek élni!  Nem azért mert nyár van, nem azért mert minden tökéletes és nem lehetne jobb, vagy több. Semmi sem tökéletes és minden lehetne még szebb és még több is, de a lényeg nem itt van.  Kislány koromban elhatároztam, hogy szerelmesen szeretnék élni. Nem csak valakibe, hanem az életbe is!

Az árnyalataim idővel finomodtak, a formáim letisztultak. Mint a művésznek, aki szenvedéllyel alkot, hogy végül azt lássa, ami élete víziója volt.  Akadt benne szenvedés, konfliktus, olykor aláhullás. Volt benne keresztút, tévedés, kétely, de a fénysugár mindig vezetett. Szeretni az életet! Hálával, szenvedéllyel, alázattal! Szerelmesen kelni, és feküdni! Adni, kapni, tűrni, táncolni, ölelni, enni, inni, fájni, lángra kapni és néha kialudni. Édes mosollyal merülök bele az életbe. Öröm, hogy létezem, öröm, hogy lélegzem. Minden naplemente, a könyveim illatos oldalai, még a kiszáradt rét ropogása is, a hajnal madarai, a tenger illata, minden ráncom és minden történetem az örömöt szolgálja. Azt az örömöt, ami a szívcsakrában lakik. Ha olykor elillanna, újra kinyílok rá, ahogy egy virág a felkelő nap melegében.

Minden úgy van, ahogy lennie kell.  Ez az energia a legnagyobb szépség.

Enélkül csak szellemek vagyunk egy drágább vagy olcsóbb kosztümben. Vele pedig a legfényesebb kincs gazdái. Ez  egy soha véget nem érő tánc, a óceán kifogyhatatlan hullámai. Ez maga a Létezés, az univerzum ölelő karjaiban.