Virágkehely

„Egyesít és magába foglal minden szintet, legyen az forradalmi újításra törekvő, okkultista, lemondás párti, felszabadulásra vágyó, vagy a teizmus teljességét kutató”

Jó magam jelenleg talán a legfelsőbb igazság keresésének állapotában tartózkodom, és mint kereső ember, sokszor hiszem, hogy találtam is valamit, majd újra eltévedek a sűrű sötét erdőben, mely az elmémet körbezárja. A Gíta olvasása közben is fel-felvillannak apró világosságok, amelyekről nagyon nehéz beszélni. Honnan tudom egészen bizonyosan, hogy létezik egy másik igazság azon túl, amit érzékszerveimmel most megtapasztalok. Miből gondolom, hogy mindez „maya”, és egyszer fellebbenthetem majd a káprázat fátylait? Honnan a késztetés, hogy kutassak, honnan az odaadás, honnan az érzés, mely a legfelsőbb Úr felé hajt, és miért érzem békétlen szívemet megnyugodni, amikor Arjuna és Krsna beszélgetését olvasom?

Mit jelent számomra? Pillanatnyilag megnyugvást, vigaszt, támogatást, erőt és biztatást. Biztatást, hogy mindaz, amiben élünk, lehet teljesebb, békésebb, szabadabb, úgy hogy egyszer a teljes háborítatlanság csendjében felfedezhetem mindezt magamban. Magamban, ki Krsna szerint még a szellemek által megszállt személyhez vagyok hasonlatos, teljesen megbabonázva a különféle érzéktárgyak kéjes élvezetének rabjaként. Ám ha megpróbálom elfojtani az ilyen cselekvésre való törekvéseimet, akkor pont ennek eredményeképpen válok hajlamaim rabszolgájává… Nem könnyű. Amikor Krsna a tiszta odaadásról beszél, elfogadván saját korlátainkat, kötelességeinket, akkor valamit talán mégis megértek az ösvényről, mely a legfelsőbb Urat szolgálja. Ilyenkor felvillan bennem, hogy talán lehet tett nélkül cselekedni.

Feladva a tettek gyümölcseihez való ragaszkodást, még ha teljességgel a tettekbe merülünk is, valójában nem teszünk semmit…

Nem szeretném minden áron értelmezni, megérteni, megfogadni a benne lévő bölcsességeket. Egyszerűen csak hagyom átfolyni magamon, hagyom, hogy hasson, hogy változtasson rajtam, bennem valamit, ha kell, ha éppen itt van az ideje, ha megy erőlködés és görcsös akarás nélkül. Minden szavától tisztábbnak érzem magam, ahogy figyelmemet a lényegtelenről a lényeges felé fordítom. Olykor választás elé állítom magam az olvasmányaim tekintetében, és szinte kézzel fogható, az „az vagy, amit megeszel” szólás. Bár nem fizikai táplálék, a könyv, az írás, legalább úgy formálja és építi az embert.

Így táplál engem is a Bhagavad Gíta. Gyakran kezembe veszem, hogy elolvassam néhány sorát, és ahogy egy ászana elcsendesíti az elmém és egyensúlyba hozza a testem, úgy ez a csodálatos mű is a számomra éppen szükséges mederbe tereli gondolataimat. Erőszak és akarás nélkül…

Bogdán-Molnár Virág (2010)