Virágkehely

Vajon határtalan magabiztossággal kijelenthetjük, hogy életünk irányítását könnyedén kezünkbe vehetjük?

Én nem így gondolom. És sokszor e véleményemmel nem aratok osztatlan sikert… Manapság, amikor a pöffeteg ego számtalan varázslattól remélheti illékony kis boldogságát, ezoterikus bűvölet dömping ígér mennyei mannát, hogyan is merem ezt megkérdőjelezni…? Hiszen bármi elérhető, minden megszerezhető, csak okosan kell bánni a spiritualitással… Titok, siker szeánsz, átok űzés, önprogram, bármi, csak ((én)) megszerezzem! Mert nekem kell!!! Mert akarom. És mégis mennyi mennyi boldogtalanságot látni.

Vagy könnyű szenvtelenül a másik sorsára nézni: – “hiszen magának teremtette” Könnyű a hullám tetején önhitten mosolyogni, azt gondolván, hogy én bezzeg ügyes vagyok…

Könnyű, de én nem teszem. HISZEM, hogy boldogságot és fájdalmat, sikert és bukást egyaránt fej lehajtva, alázattal és békével kell szemlélni! Hiszem, hogy egy nálam sokkal hatalmasabb rendező elv tudja, hogy nekem mi a jó. Hiszek az elfogadás és a csendes nyugalom varázserejében. Hiszek abban, hogy az én “valóságomnak” célja, oka, iránya és értelme van, de nem akarattal, öntelten, önzőn beavatkozva, magabiztosan és fölényesen mosolyogva… Nem hiszek az öncélú imában.

Hiszek a hitben, az együttérzésben, az önvizsgálatban, a megváltozásban és még sok minden másban…

Hiszen sejtheti-e bármelyikünk is, hogy mit hoz a holnap??

” Ez az életed, bármikor véget érhet… Hol van a figyelmed, hol van az imád?” – énekli Kirtana csodálatos hangján

Istenem segíts, hogy elengedjek, segíts, hogy megbocsássak, segíts hogy elfogadjak, kinyíljak, áramoljak, bízzak, higgyek, befogadjalak… Vágyom, hogy feloldódjak, vágyom, hogy fejet hajtsak…!

“A történet küszöbén az ember már nem tudja magát átengedni a létbe vetett bizalomnak; intenzív érzékenységét egyre jobban elveszti. Egyre sötétedik és szürkül és fokozódik lefelé. Már azt kezdi hinni, hogy az Én elhatározása a sorsnak biztosabb irányítója mint a lét erőibe való belesimulás. “

Scientia sacra I. Hamvas Béla